Körülbelül kétszáz ember állt szerdán a felsőzsolcai városháza előtt, arra várva, hogy a város polgármestere kijöjjön, és választ adjon kérdéseikre. A tömeg – bár egyre indulatosabb volt – békés maradt. Sokan esernyők alatt állva, a többség azonban fedetlen fővel várta az esőben, hogy történjen valami.
„Mindenünk odaveszett, mindenünk elázott, házunk, ruhánk, bútorunk, mindenünk” – sírt egy idős asszony a városháza előtt, aki egyedül neveli értelmi sérült lányát. „A vizes rekamiéra nájlont tettem, plédet tettem, azzal takaróztunk" – mesélte, majd elmondta: eddig még egy fillér segélyt sem kaptak.
Az indulatok nagy része az évek óta polgármesterként működő Fehér Attila, és a jegyző, Sáhó Zoltánné ellen irányultak.
index.hu