eVidék portál igénylése  

Főoldal > Hazai hírek

Az elnökök hete
2010.06.28. 
 
Magyarország miniszterelnöke nem szereti, ha bármi is korlátozza cselekvési szabadságát. A parlament rendkívüli ülésszakának második hetében ezért olyan köztársasági elnököt választhatnak, aki nem kíván gátja lenni a törvényalkotásnak. Lesz új médiahatóság is, amelynek az élére a miniszterelnök kilenc évre nevezheti ki jelöltjét. Így még arra az esetre is biztosítja az ellenőrzést, ha négy év múlva már nem ő lesz a miniszterelnök. 
 

Szimbolikus gesztussal választ szimbolikus köztársasági elnököt a héten a parlament. Bár a napirendbe elővigyázatosan három választási fordulót is beírtak, kétségünk sincs affelől, hogy Orbán Viktor frakciója - maga Lázár János frakcióvezető becézi így a Fideszt - felsorakoztatja a szükséges kétharmadot Orbán Viktor jelöltje, Schmitt Pál mögé. Vagyis már a keddi első fordulókor államfő lehet a mostani házelnök.

Schmitt, akiről a fideszeseknek elsőre az jutott eszébe, hogy milyen csinos [1], azt mondta, nem gátja, inkább motorja kíván lenni a kormány törvényhozási lendületének [2]. Lendület pedig van, egyhetes bulgáriai nyaralása előtt a miniszterelnök egy 25 elemes listát nyújtott be azokról a törvényjavaslatokról, amit a parlament lesz szíves még a nyáron elfogadni. A nemzeti együttműködés rendszerében pedig a miniszterelnöknek nemcsak kormánya, de parlamentje is van, ami engedelmeskedve a kérésnek, hétfőn például tíz törvényt fog elfogadni.


index.hu
 
 
 
 
 
eWorld